A 19. sz. végén, a magyar gazdaság kapitalizálódása során két nagyobb bútorgyár jött létre, Thék Endre valamint Lingel Károly iparosok irányításával, a „többiek” inkább nagy műhelyként, mint gyárként jöttek szóba. Az első igazi fenyőbútor gyártó cég  Wendauer József konyha- és fenyőbútor gyári irodája volt, ám az első világháború megállította a fejlődést- hetven évre. 1948–1949 táján végbement a nagyipar államosítása, amelynek során a nagyvállalatok (Lingel, Szék és Faárugyár) központi irányítás alá kerültek, a kisipar összezsugorodott - a fenyőbútor gyártása a háttérbe szorult. Hiába emelkedett a termelés 1957 és 1963 között a háromszorosára, a minőségi váltás elmaradt: a gyáraknak nem voltak tervezői, az embereknek nem volt miből választani. A Faipari Gyártmánytervező és Szerkesztő Iroda volt az, amely a bútoripari szakma hagyományos központjában, a Józsefvárosban székelve Budapestről látta el tervekkel az üzemeket. A vezető cég a Budapesti Bútoripari Vállalat volt. A 15 éves lakásépítési program, majd a házgyári építkezés (az 1970-es évtized elejétől az 1980-as évek közepéig) két bútortípusnak nyitott nagy perspektívát. Egyrészt a konyhabútornak, mert az állami lakások beépített konyhával készültek, másrészt az elemes bútoroknak, amelyek kifejlesztésében a BUBIV járt az élen. Természetesen nem fenyőbútorok voltak.